Kiemelkedés érzésével társuló önvalónkra ébredés lehetőségét hozza el a szerdai Telihold, elsősorban szerelem, szenvedély, alkotóenergiák, termékenység és pénz vonatkozásában… Az energetikai hatás egészen október végéig tart, és hosszútávon meghatározó folyamatok elindítására kínál alkalmat.

Október 24-én a késő délutáni – kora esti órák, nem csak a Telihold szempontjából különlegesek.

A Telihold mindig a Nap és a Hold szembenállásakor jön létre. Ám ezúttal a Naphoz és a Holdhoz is társulnak planéták ebben a kiteljesedés üzenetét hordozó helyzetben. Ugyanis a HOLD az Uránusszal karöltve kerül szembenállásba a NAPPAL, aki pedig a Vénusszal társult ennek a találkozásnak a fogadásához.

 

Nézzük, mit üzen ez az Égi helyzet számunkra!

A Hold-Uránusz páros a Halak csillagkép felfelé úszó, kiemelkedést szimbolizáló halacskája alatt, annak fonalánál tartózkodik Telihold idején. Ez a pozíció már önmagában nézve hordozza a lélekébredés aktiválódásának üzenetét, ami ezúttal az Önvalónkra való ráébredésről – a Nappal való szembenállás okán –az önvalónk cselekvés szintjén is megmutatkozó megtapasztalásáról szól.

Az önvalód az a teljességed,

  • aki létrehívta fizikai lényedet, hogy itt az anyagnak nevezett világban tapasztalhasson, tehát NEM A TESTNEK VAN ÖNVALÓJA, HANEM AZ ÖNVALÓNAK VAN TESTE!
  • aki tud mindent az Isteni tervedről, melyet magadnak készítettél erre az életre, s ami születésre hívott a tér-idő mezején
  • aki jelen van minden pillanatban, hiszen az örök MOST-ban létezik
  • aki mindig tudja, mit kell tenned, mert nem fél, hanem teljes

 

Az önvalód folyamatosan veled van, hiszen EGY vagy vele, ám az elme harsogásának zajában előfordulhat, hogy nem hallod csendje útmutatását.

Nos, a mostani Telihold arra kínál kitűnő lehetőséget, hogy akár egy váratlanul érkező érzelmi fordulat által ráébredjünk annak gyönyörűségére, milyen az, amikor megadjuk magunkat valódi lényünknek, lényegünknek. Annak az önvalónknak, akit sem vágyaiban sem azok megvalósításában nem korlátoz az elme rezgésszintje.

A Nap-Vénusz együttállás (okt. 26. egzakt) okán most kifejezetten előtérbe kerül a valódi szerelem az életünkben. Megmutatkoznak igaz, félelmektől mentes érzéseink. Felerősödnek a mélységei és magasságai mindannak, ami/aki felé tiszta szerelemmel fordulunk. S tisztán rálátunk arra, ki az, akit az Angyalok küldenek számunkra. Ne csodálkozzunk, ha visszatérő érzések, felismerések, kapcsolatok, szerelmek megjelenésének útján vezettetünk vissza és emelkedünk önvalónk teljességébe. Az élmény az ismerős érzések mellett is mindenképpen tartogat különleges pillanatokat.

Mindez a termékenység és az alkotóenergiák felébredésében is megmutatkozhat életünkben. Önvalónk pontosan tudja, hogyan lehetséges kiemelkedni nehéz anyagi helyzetből, illetve szűkség helyett bőségbe fordítani életünket. Valamint arra is kínál megoldóképletet, hogyan alkossunk művészi módon, fényeset, angyalit…

 

S mivel a Telihold főszereplői (Nap, Hold) és társszereplői (Vénusz, Uránusz), szerdán délután és az esti órákban meghatározó kapcsolatba kerül az Égbolt színpadán az Idő urával, a Szaturnusszal, aki a megszentesítés szimbóluma is, így a fentiekben leírtak időtálló lehetőséget és szent minőséget kínálnak mindannyiunk számára.

Figyelem! Az önvalóra ébredés feszültséggel járhat, hiszen ezekben a pillanatokba az elme elveszti látszólagos uralmát. Oh, de „kár”, hisz mennyi hódolatot bezsebelt már frappás trükkjeiért. Elhitetett velünk annyi mindent, amitől majd jobb lesz…, de nem lett jobb.

Ideje belátni végre, hogy az elmének pusztán túlélési praktikái vannak, a valódi megoldás az Isteni önvalónké.

A fentiekben leírtak a Telihod napján, október 24-én délután kezdődnek és energetikailag egészen október végéig tartanak.

ÉG-SZERetettel 🙂

Sziebig Tímea